Szerkesztői ajánló
|
Botos Máté, kiadóvezető |
Tóth Miklós Bálint – Az ideológiától a nosztalgiáig
Egy közép-európai polgár érzi, hogy a politikusokkal szembenálló költőknek akkor is igaza volt, ha nem. Érezzük, hogy az irodalom ugyanúgy közéleti kérdésekről szól, mint a politika. Számtalanszor jut eszünkbe irodalmi utalás a politikai helyzetek leírása kapcsán, és vannak művek, amelyek irodalmi nyelven nyilvánvalóbban írják le a politikai rendszerek működését, mint bármilyen szakmunka.
A politika és az irodalom kapcsolatának vizsgálata izgalmas kihívás, csakhogy ennek miféle keretei, módszertana, szabályai lehetnek? Erre kínál megoldást Tóth Miklós Bálint legújabb könyvével, amely három esettanulmány kapcsán igyekszik bemutatni, hogyan érthető meg a politikai logika, az alkotó véleménye az ideológiákról és rendszerekről. Fontos megjegyezni: nemcsak a szerző által választott, kanonizált „magaskultúra” alkotásai jelenthetnek az elemző gondolkodó számára forrást.
Minden mű korrajz. Az írói gondolkodásmód, stílus, az általa használt megoldások egy kor lenyomatai: ezek is alkalmasak arra, hogy tetten érhessük a politikai véleményt az irodalmi alkotásokban, legyen szó akár a jövőbe vezető ideológiai voluntarizmusról, akár a múltra koncentráló nosztalgikus gondolkodásról. Hogy ne csak érezzük, de értsük is közép-európai polgárként, hogy a költőknek miben volt igaza a politikusokkal szemben – és miben nem. (Botos Máté, kiadóvezető)
„Mert ne legyen kétségünk: bármennyire is úgy látjuk, hogy csillapíthatatlanul tombol a túlhevült forradalom láza, nem tart örökké, elmúlik. Ennek megfelelően a feladatunk annyi: megőrizni a tradíciók otthonosságának emlékét és lehetőségét.” (részlet a kötetből)
„Az ideologikus észjárás a történelmi beérkezettség elmaradására úgy reagál, hogy egyre szélsőségesebb megoldásokhoz folyamodik, s ezzel együtt egyre mélyebben forgatja föl a közösségi együttélés kereteit. Másképp szólva: az ideológia képviselői az óhajtott tökéletesség régóta tartó hiányára azt a választ adják, hogy az eddigi erőfeszítések nem voltak elegendőek, és ennek megfelelően a vágyott világ eléréséhez még nagyobb szenvedést kell elviselnie az emberiség ma élő generációinak.” (részlet a kötetből)
„Hiába rokonszenvezik a nosztalgiázó személy a konzervatív eszmékkel, egyértelmű, hogy ez az út számára nem járható. Ennek oka, hogy a nosztalgikus érzület korában egész egyszerűen már nincs mit megőrizni a klasszikus időkre jellemző értékekből…” (részlet a kötetből)
Könyv:
|
Botos Máté, kiadóvezető |
A. James McAdams – A forradalom élcsapata
A különböző pártok, amelyek az adott országokban a hatalom megszerzésére törekednek, gyakran állnak eszmei rokonságban egymással – köztük kialakulhat akár együttműködés is, ami akár nemzetközi intézményi formákat is ölthet.
A kommunista mozgalom azonban egy olyan ideológia, amelyet eleve globálisnak terveztek, s amely csak az első világháború után kényszerül bele abba a politikai valóságba, hogy világforradalomhoz vezető zavargásokat az egyes országokban kell kirobbantani és ezért ehhez helyi pártokat kell alapítani.
A kommunista pártok tehát fogantatásuk pillanatától arra lettek kiválasztva, hogy a nemzetállami keretek fölött a globális „munkásosztály” érdekeit szolgálják. Ez a gyakorlatban viszont – 1917 után – a Szovjetunió geopolitikai érdekeinek kiszolgálását jelentette, mely, mint a Kommunista Internacionálénak otthont adó szuperhatalom, ezzel az új, az állami kereteket átlépő eszközzel igyekezett érvényre juttatni befolyását Európától Ázsián át Afrikáig és Latin Amerikáig.
Ezek a pártok valójában kisajátították az államigazgatás, a kormányzás és a törvényhozás döntési jogköreit – ez magyarázza azt, hogy miért lett fontosabb tisztség a kommunista párt főtitkárának szerepköre a kormányfőinél.
A Notre Dame Egyetem professzora, James A. McAdams számos szakmai elismerést elnyert könyve ezt a történelmi és politikatudományi szempontból is kiemelkedő jelentőségű problémát elemzi, válaszokat keresve arra, hogy mi volt az egyes lokális hatalmi struktúrák sajátosságainak oka, miért volt kudarcra ítélve az erőszakkal monopolizált hatalom Közép-Európában és mi az oka viszonylagos sikerességének Dél-Kelet Ázsiában vagy Latin-Amerikában, ahol a magyar olvasót talán megdöbbentő módon a szélsőséges egalitarizmus napjainkban is igen népszerű. (Botos Máté, kiadóvezető)
„Az már látszik, hogy a bolsevikok sokat tudtak arról, hogyan kell megmondani más pártoknak, hogy mit tegyenek. Jelzésértékű azonban, hogy az 1920-as évek elején sokkal lassabban jutottak egyetértésre a kommunista vezetés értelméről a saját országukon belül. Bár nem volt teljesen nyilvánvaló, de éppen egy évtizedes keserű vitába készültek belekeveredni, amely végül sokkal pusztítóbbnak bizonyult, mint azok, amelyek a szövetségeseiket sújtották.”
(részlet a kötetből)
„Annak ellenére, hogy állandóan utalt a párt háború alatti hősies szerepére, és szinte vallásos módon hivatkozott pártvezetői szerepére, Sztálin nem volt hajlandó jelentős státuszt tulajdonítani egy olyan szervezetnek, amely a bolsevik uralom első éveiben a belső nézeteltérések és a politikájával szembeni ellenállás forrása volt. 1953-ban bekövetkezett haláláig kevés érdeklődést mutatott a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság működése iránt.
Azt is csak egyszer látta szükségesnek, hogy összehívja a teljes pártot, amely utoljára az 1939-es XVIII. kongresszuson ülésezett. Amikor a szervezet képviselői 1952 októberében – mindössze öt hónappal Sztálin halála előtt – összeültek a XIX. kongresszusra, a legjelentősebb döntésük az volt, hogy elfogadták azt a nevet, amelyet a szervezet 1991-es megszűnéséig viselt: a Szovjetunió Kommunista Pártja.” (részlet a kötetből)
„A párt tagjai évtizedeken át olyanok voltak, mint Lenin hegymászója. Azzal a bizonyossággal eltelve, hogy az igazság az ő oldalukon van, lelkesen kezdték meg a feljutást. Ők voltak a kiválasztottak, akiknek az a szerepe, hogy egy dicsőséges ügy élcsapatát képezzék. Élvezték azt az örömöt, hogy egy globális mozgalom részesei, amely biztosan eléri majd a célját. Aztán zsákutcába jutottak – omladozó gazdaság, kudarcba fulladt társadalompolitika és a nép kiábrándultsága –, és ekkor kénytelenek voltak visszalépni. Itt azonban megszakad a hasonlóság Lenin bátor hegymászójával.
Ahelyett, hogy új utat kerestek volna, a hívek maguk mögött hagyták a hegyet. Az évekig tartó hűség után elvesztették azt a meggyőződésüket, hogy a párt követeléseit érdemes megvédeni.” (részlet a kötetből)
„Amikor azt állítom, hogy a kommunista párt uralmát az elmúlt évszázadban fenntartó eszmék eltűntek, nem azt állítom, hogy a párt eszméi eltűntek. A gazdasági igazságosságra és a társadalmi egyenlőségre irányuló radikális törekvések ugyanúgy élnek a huszonegyedik században, mint 1848-ban, amikor Karl Marx a Kommunista Szövetség elé terjesztette A Kommunista Párt kiáltványát.” (részlet a kötetből)
Könyv:
Ebook:
|
Botos Máté, kiadóvezető |
Samuel Gregg – Értelem, hit és a nyugati civilizációért folytatott küzdelem
XVI. Benedek pápa 2006-ban a regensburgi egyetemen tartott beszéde – melyben az iszlámról idézett egy bizánci császárt – megosztotta nemcsak a keresztény–muszlim tengely mentén a világot, de magát az európai civilizációt is. Az Acton Institute kutatója, Samuel Gregg egyike azoknak az aggódó gondolkodóknak, akik ezt a meghasonlást szerették volna megérteni.
Könyve új szempontokkal próbálja alátámasztani azt az állítást, miszerint a Nyugat válságban van, de meg is határozza annak az okát: mert az már nem hisz önnön értékeiben. Ez nemcsak a vallással kapcsolatos nézeteink megváltozását jelenti, hanem a tudásról és a szabadságról alkotott felfogásunk eldeformálódását.
Gregg azt állítja, hogy a civilizációnk ereje a teremtésből levezetett megismerhetőségnek, a szabadságnak, az igazságosság elvének és a hitnek törékeny szimbiózisán alapul. Ha bármelyiket meggyengítjük, mindegyik meggyengül és a civilizációs egyensúly felborul. Gregg nem pesszimista: úgy véli, hogy az összeomlás elkerülhető – ha a nyugati ember elfogadja újra a hit és a ráció egymásrautaltságának szükségszerűségét. (Botos Máté, kiadóvezető)
„A gazdasági és a vallásszabadság egyaránt rávilágít arra, hogy a felvilágosodás korában egyre hangosabban követelt szabadságokat jobban meg lehet alapozni, ha azok a Nyugat vallási hagyományaihoz illeszkednek, bármennyire is igaz, hogy ezek a hagyományok nem mindig viszonyultak barátságosan se a gazdasági, se a vallásszabadsághoz.” (részlet a kötetből)
„Ha […] az emberek véletlenül jöttek létre – azaz véletlenszerű anyagi természetű okok, mint például atomok találomra történő egymásnak ütközésének az eredményeként –, egyre inkább kérdésessé válik, hogy van-e az emberi létezésnek bármilyen értelme vagy logikája a vágyak puszta kielégítésén túl. Mint ahogy azt sem állíthatjuk, hogy van bármilyen objektív mércéje a jónak és a rossznak.” (részlet a kötetből)
„A lelkiismeret, a személyes felelősség és az egyén azon képessége nélkül, hogy tudjon a tökéletesség és a dekadencia között választani, a nyugati civilizáció véget érne.” (részlet a kötetből)
Könyv:
Ebook:
|
Botos Máté, kiadóvezető |
William Deresiewicz – Birkaiskola
Egyetlen társadalom sem lehet sikeres elit nélkül – ezt az alapigazságot már Arisztotelész is megfogalmazta, amelyet aztán a később kifejlődő társadalomtudományok is megerősítettek. Annak dacára, hogy a letűnt század során a politikai kultúrákban mindenhol a tömegek akaratára való hivatkozás nyert teret, az egyetemek még sokáig őrizték a meritokratikus hagyományokat.
1945 után azonban valami példa nélküli változás következett be a felsőoktatásban: az egyetemek elitképző intézmények helyett tömegoktatásra rendezkedtek be és még a legkiválóbbak is igazodtak a korszellemhez. Valamiféle elitet képeznek ugyan – de már nem a személyes rátermettség, hanem az objektív teljesítménymutatók jelentik a sikerhez vezető utat. Egyes kiemelkedő amerikai konzervatívok már az 1950-es években felhívták a figyelmet az elit egyetemeken zajló, erőszakosan propagált és támogatott kollektivizmusra, amely bizonyos kifejezések használatát megtiltotta, egyes területeken pedig nem engedélyezte a vitákat.
A XXI. század egyetemei az Egyesült Államokban nemcsak a szabad véleménynyilvánítást, hanem a gondolkodás sokszínűségét sem tolerálják. A ma egyetemei – maroknyi kivételtől eltekintve – a szakmai és igen gyakran az ideológiai fősodor képviselőivé nevelik a diákokat. Az egyébként a diploma érdekében súlyosan eladósodó hallgatók „briliáns szakértőkké” nevelődnek még az elitnek tartott egyetemeken is, de szintetizáló képességre, holisztikus látásmódra, intellektuális önállóságra a legkevésbé sem. Holott az universitas régi, európai eszménye épp ezeket a szempontokat helyezte előtérbe.
William Deresiewicz könyve rámutat arra, hogy az ideológiai szempontok (pozitív diszkrimináció, affirmatív akció, kritikai fajelmélet, nemi egyenjogúság stb.) felerősödése megöli az innovációt és az eredetiséget. Az elitképzőnek tartott egyetemek önmaguk vélt kiválóságával hivalkodnak, a diákokat pusztán diák-mivoltukból következően valós teljesítmények nélkül erősítik öntudatukban. Mi sem bizonyítja talán jobban a rendszer válságát, mint az, hogy a legsikeresebb amerikai vállalkozások (informatika, közösségi média, filmipar vagy más területek) létrehozói nem fejezték be egyetemi tanulmányaikat. Hiszen ahol az kap dicséretet, ki nem szól, csak béget, nem éppen inspiráló az eredetiségre és kiválóságra törekvő diákok számára. (Botos Máté, kiadóvezető)
„Azt gondolom, hogy az első dolog, amit meg kell tennünk – amit az egyetemnek meg kellene tanítania – a gondolkodás.” (részlet a kötetből)
„Amikor egyetemre megyünk, magasan a legfontosabb tényező nem az egyetem, hanem mi magunk.” (részlet a kötetből)
„…a következő négy évben mindannyiunk kötelessége bebizonyítani, hogy a Yale jól döntött, amikor minket választott, ahelyett, hogy másnak adta volna a helyünket. 1969-ben már tanárként tértem vissza az egyetemre, és ekkorra már lezajlott a változás. Akkoriban a dékánok minden egyes kezdő évfolyamnak azt hajtogatták, hogy ők a legcsodálatosabb lények, akik valaha is a Yale-re jelentkeztek, és hogy milyen szerencséje van a Yale-nek, hogy minket választott.” (részlet a kötetből)
„Valaha arról álmodtuk, hogy felszámoljuk a szegénységet, megnyerjük a hidegháborút, elérjük a Holdat, biztosítjuk a faji egyenlőséget, igazságosabb társadalmat teremtünk. És ma? Milyen nagyszabású nemzeti projektet hajtunk végre vagy legalább látunk magunk előtt? Micsoda szabadság! Micsoda gazdagság és hatalom! Micsoda technológiai fejlettség! De végső soron, mi végre?” (részlet a kötetből)
Könyv:
Ebook:
|
Botos Máté, kiadóvezető |
Roger Scruton - A konzervativizmus
Mi a konzervativizmus? Ideológia? Reflex? Attitűd? Mindhárom sajátos egyvelege? Sir Roger Scruton kimeríthetetlen forrást lát ezekben a kérdésekben és számtalan könyvet szentelt ezeknek. Fogalmaink tele vannak igazolhatatlan előfeltevésekkel: beszélünk „természeti állapotról”, „népszuverenitásról”, „társadalmi szerződésről”, mindezt anélkül, hogy ezeket igazoló bármifajta bizonyítékunk állna rendelkezésre. Emberképünket és ideáljainkat is befolyásolák olyan előítéletek, amelyek az emberi természetet az elképzelt ideálokhoz alakíthatónak vélik. Mindez az európai felvilágosodás öröksége, amely öröknek és mozdíthatatlannak tartotta ezeket az igazságokat, amely a hatás-ellenhatás dialektikus törvénye alapján életre hívta a konzervatív gondolkodást. Mi hát a konzervativizmus? Ideológia? Reflex? Attitűd? Mindhárom sajátos egyvelege? Sir Roger Scruton kimeríthetetlen forrást lát ezekben a kérdésekben és számtalan könyvet szentelt ezeknek.
Az „A konzervativizmus” az absztrakt szabadság kantiánus fogalma és annak hegeli tagadása alapján ellentétpárokat próbál felépíteni: a lázadást erkölcsi parancsnak felfogó liberális, illetve az engedelmességet erénynek tekintő konzervatív; az „elvárás-centrikus” liberális és a „realitás-központú” konzervatív gondolkodás; a szabadságot abszolút értéknek felfogó és az azzal szembeállított rend értékét valló nézőpont között. Scruton az érzelmek jelentőségét hangsúlyozza a felvilágosult racionalizmussal szemben, amely rávilágít az esztétikumnak a konzervatív világnézetben játszott kiemelkedő szerepére is. Kis könyvecskéje egy jellegzetes angolszász nézőpontból összeállított eszmetörténeti mű, amely keletkezésétől napjainkig kísérli meg áttekinteni a konzervatív gondolat ívét. (Botos Máté, kiadóvezető)
„A központosítás eltünteti a felső és alsó osztályok közötti különbségeket, lerombolja a társadalmi hierarchiát, gyengíti az emberek regionális és helyi kötődését és az államhatalom példátlan koncentrációját eredményezi.” (részlet a kötetből)
„De hát nem az életmódunkra való reflektálás hagyománya az igazi értékünk –a szépművészet, az irodalom és a zene, amelyek révén dacolunk a mulandósággal? Nem ezt akarjuk megóvni a filiszterektől, az utilitaristáktól és a haladáspártiaktól, akiknek üres materializmusa azzal fenyeget, hogy elfordít bennünket valódi szellemi örökségünktől?” (részlet a kötetből)
„Vajon a politikai korrektség egyszerűen a liberális individualizmus végső szakasza – az, ahol a választott identitásának útjában álló összes akadályon át akar törni? Ha igen, akkor a konzervatívok mely akadályokat tudják még megállítani? Egyáltalán, a korrektség által létrehozott társadalomban lehetséges-e a konzervatív politika?” (részlet a kötetből)
Könyv:
Ebook: